Az írás mondanivalóját a nagy bajban lévő magyar gazdaság, államháztartás és oktatás, címét A jó, a rossz és a csúf, a méltán híres western klasszikus inspirálta, ahol a főszereplők kincskereséssel majd egymás legyőzésével foglalatoskodtak, és lőn: a jó le is győzte a rosszat, hogy aztán ellovagolhasson az aranyával, de hagyott valamit a csúfnak is, a kincs ráeső részét, ló nélkül. Korántsem áll szándékomban csúfnak nevezni a diákságot, és feltétlenül jónak beállítani a tanárságot, de mindenképpen legyőzendő rossznak a munkanélküliséget. Szüksége van a három résztvevőnek: a tanárnak, a diáknak, és a munkanélküliségnek egymásra? Addig mindenképpen, amíg az előző kettő le nem gyűri a harmadikat. Adjunk a gyerekek alá lovat vagy tegyünk úgy, mint a jó a filmben, azaz elégedjünk meg a kincs átadásával? Amennyiben az a kincs, az a pár zsák arany, az életre való felkészítést jelenti, akkor mindenképpen.
This blog is devoted to amend education. Az oktatásért elkötelezett s azt javítani szándékozó blog. Az itt közzétett információk és vélemények a blog tulajdonosáé, ennélfogva sem a Fulbright Program, sem az Amerikai Külügyninisztérium véleményét nem jelenítik meg. I would like to acknowledge that this is not an official Department of State website, and the views and information presented are my own and do not represent the Fulbright Program or the Department of State.
Wednesday, March 30, 2011
Monday, February 21, 2011
Pedagógusoknak jó szívvel...
Fogadalmak helyett: újévi megújulás (avagy a tanári pálya színessé tételének lehetőségei)
„A szőlővesszőt a föld alá kell temetni, hogy friss hajtásokat hozzon - nekünk is változtatnunk kell az életünkön, ha azt akarjuk, hogy felfrissüljenek a gondolataink.” (Frances Mayes)
Filozófusok és pszichológusok szerint hétévente megváltozik az ember szervezete és átalakul lelki világa. Vannak – nem is kevesen – akik ezt, mint ritmust, fejlődési egységet látják és felosztják életünket kisebb (hétéves) egységekre. E szerint életkorunknak megfelelően bizonyos feladataink vannak, nehezebb és könnyebb szakaszokat kell átvészelnünk, azért hogy a következő ciklusban sikeresebbek lehessünk. A témát idő és megfelelő tudás hiányában nem tudjuk körbejárni, de nem is szükséges. Mivel tapasztaló lények vagyunk, elég, ha egy pillantást vetünk környezetünkre és rögtön látni fogjuk, mennyire bele tudunk fásulni a dolgos hétköznapokba, mi, tanárok is. Sőt!

Wednesday, February 9, 2011
Gondolatok az iskolai testnevelés tervezett átalakításáról
Írásom apropója az iskolai testnevelés készülőben lévő átalakítása. Szinte látni vélem, amint izgága, egészségmániás, mozgáshiányos, illetve pontosabban mozgásra szomjazó diákok zsivaja tölti be az általános- és középiskolák környékét, a tornatermeket, pályákat, játszótereket, melyet a tanulásra, tudásra éhező nebulók pozitív hozzáállása foglal keretbe. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy maximálisan egyetértek ifjúságunk mindennapos megmozgatásának ötletével, sőt, ez a gondolat már régóta kedves a szívemnek számtalan okból kifolyólag, melyekre rögtön kitérek, de.
Sunday, January 9, 2011
A szinkronizálás az idegennyelv-tudás gyilkosa
„Illusztris” társaságba került Magyarország, ami az anyanyelvet kizárólagosan birtoklók arányát illeti. Mindössze hat állam található az Unióban, ahol a népesség több, mint fele nem beszél idegen nyelveket. Írország és az Egyesült Királyság, valamint Olaszország „előzi” meg hazánkat, míg Portugália és Spanyolország velünk körülbelül azonos szinten áll . Csakhogy: míg az angol nyelvű országok anyanyelve messze a leginkább beszélt idegen nyelv az Unióban, és a másik három ország nyelve is világnyelv és újlatinságuk folytán egymás között is van átjárhatóság, addig az egyedülálló magyar nyelvet beszélők száma az egész világot tekintve sem éri el a 15 milliót.
Subscribe to:
Posts (Atom)